Olasz Kultúrintézet

2010-02-27 19:30:00

Műsor

Bartók: Kossuth szimfónia
Brahms: Hegedûverseny
Dohnányi: II. szimfónia

Kokas Katalin – hegedû
Vezényel: Hollerung Gábor

A mai este nyitó száma Bartók egy igen ritkán hallható, de annál értékesebb zenemûve. 1903-ban írt mûvét maga Bartók nevezte szimfóniai költeménynek. E címadásból kitûnik, hogy a huszonkét esztendõs zeneszerzõ – aki a század elsõ éveiben nagy érdeklõdéssel foglalkozott Richard Strauss mûveivel – elsõ nagyzenekari kompozícióját Strauss programzenéinek mintájára alkotta. A millenniumot követõ évtized haza­fias eszmélésének jegyében Bartók felbuzdulása szerencsésen találkozott kortársaiéval. Elsõ és talán egyetlen találkozás ez a nagy zeneköltõ életében, amikor a körülötte levõ világgal teljes összhangban hallatja szavát, és azt meg is értik. Bartók a magyar függetlenség jelképét Kossuth alakjában látta, az õ személyén keresztül élte át a szabadságharc diadalának mámorát és szenvedte el bukását. A közönség az 1904-ben elhangzott bemutatót lelkesen fogadta, viharosan ünnepelve a magyar ruhában megjelenõ zeneszerzõt. Röviddel ezután Manchesterben is elõadták a Kossuth-ot. A sokat ígérõ kezdet azonban nem ért meg folytatást, új életre a Magyar Rádió 1961-ben rendezett nyilvános stúdióhangversenyén kelt a mû. A szimfóniát követõen Brahms Joachim József, a múlt század világhírû, magyar származású hegedûmûvésze számára írt versenymûve csendül fel. A Pesti Napló kritikusának óvatos-szkeptikus véleménye ez volt a mûrõl: „...Népszerû lesz-e valaha, bajos volna eldönteni. Hogy a könnyen érthetõség, a világosság, a tetszetõs elem, szóval az, a mi népszerûséget biztosít, nincs meg benne, körülbelül megállapítható...” Ennek a bírálatnak igazát ma már nem is kell vitatnunk. Brahms hegedûversenye nemcsak a virtuózok híres próbaköve, hanem a hangszer irodalmának legnagyobb becsben álló – és ebbõl következõen egyik legtöbbet játszott – darabja is, amelyet nyugodtan tekinthetünk a legnemesebb értelemben népszerûnek. Joachim, aki Brahms bensõséges barátja volt, tevékenyen részt vett a versenymû megal­kotásában, a kezdõ ösztönzéstõl a kivitel technikai kérdéseiben való gyakorlati állásfoglalásig. A kortársak megütköztek a versenymû zenekarának tömör hangzásán és mo­nu­mentalitásán. Úgy érezték, a kíséret valósággal ellenfele a szólóhangszernek. Számos gunyoros mendemonda kelt szárnyra a második tételre vonatkozóan, ahol a legszebb dallamot nem a szólóhang­szerre, hanem az oboára bízta a zeneszerzõ. Ez is egyik oka lett az elõadómûvészek idegenkedésének; csak a századforduló idején akadtak hegedûmûvészek, akik nem riadtak vissza a mû hírhedt elõadási problémáitól, és azokat Joachim mûvészetéhez méltó színvonalon oldották meg. A mû elsõ és harmadik tételéhez Joachim írt bravúros kadenciát, ez azonban olyan híven következik a mû hangulatából, olyan mértékben azonosul annak kifejezésmódjával, hogy e tekintetben is messze felülmúlja a versenymûvekhez komponált kadenciák legtöbbjét. A mo­nu­mentális versenymû ezúttal a fiatal hegedû­mûvésznõ, Kokas Katalin tolmácsolásában szólal meg. A hangverseny utolsó mûsorszáma a zenekar névadója, Dohnányi Ernõ egyik utolsó zenemûve. A szimfónia azokban az években született, amikor a szerzõ a német, majd a szovjet megszállást követõen kénytelen volt elhagyni az országot. A szimfónia a klasszikus négy tételes hagyományt követi: az elsõ tételt egy militáris induló uralja, a második lágy melódiáit a scherzo, illetve az abban felcsendülõ Bach-korálra írt variációk, majd egy fergeteges finale követi.

Jegyek 3500, 2700, 2200 és 1500 Ft-os áron vásárolhatók a Jegy- és bérletvásárlás menüpontban található irodákban.