Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

2010-11-09 19:30:00

Műsor

Händel: Messiás

 
 Sharon Rostorf-Zamir – szoprán 
Megyesi Schwartz Lúcia – alt 
Kálmán László – tenor 
Kálmán Péter – basszus 
Budapesti Akadémiai Kórustársaság Kamarakórusa
 
Vezényel: Hollerung Gábor
 
 
 1742-ben mutatták be Dublinban Händel nagyszabású oratóriumát, a Messiást. A mû máig az egyik legnépszerûbb zenei alkotás, már Händel életében legendává vált, és azóta számos tradíció fûzõdik hozzá, pl. a Halleluja tételt Európa-szerte hagyományosan felállva hallgatja a közönség, illetve a kórussal együtt éneklik. A tételrõl maga Händel mondta: Azt hittem, a mennyországot látom, és benn magát a nagy Istent.
A hatalmas siker ellenére Händel folyamatosan javítgatta a hangszerelést, és életében a mûnek nem is alakult ki végleges változata, máig is számtalan verzióban hallható, pl. Mozart is újrahangszerelte. Az elõadók az 1960-as évekig az angol elõadói tradíciót követték: hatalmas kórussal, kiegészített nagyzenekarral szólaltatták meg a mûvet.
A mai este elõadói, a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Budapesti Akadémiai Kórustársaság, bár nagy tapasztalatai vannak a nagy elõadó-apparátus tekintetében, ezen az estén mégis Händel eredeti szándékaihoz próbálnak közelíteni: modern hangszereken ugyan, de kis létszámú zenekarral és kórussal, valamint hazai és nemzetközi szólistákkal csendül fel a mû, Magyarországon igen ritkán hallható teljességében. A hangversenyt egy különleges, festményekkel és szövegfordításokkal kiegészített vetítés teszi teljessé.