Műsor

 

Rossini Olasz nõ Algírban címû operáját Velencében,

a San Benedetto színházban mutatták be,

1813-ban. Itt a fokozást már a lassú bevezetés során

alkalmazza Rossini, majd a gyors tételben nagyobb

formai egységre törekedve csipke-finom és

elragadóan szellemes zenei anyagába nagyszabású

crescendót épít, jóval szervesebben és egységesebben,

mint korábbi nyitányainál. Hangszerelése is áttörtebbé

válik; a zenekar egyes hangszerei olykor

rövid szólókkal szerepelnek. A befejezés itt is a ragyogó

C-dúr hangzás harsogó diadalát zengi.

Mozart 1778-ban, Párizsban ismerkedett meg Johann

Samuel Schröter op. 3-as zongoraversenyével,

ahol a zongorát nem egy zenekar, hanem egy vonósnégyes

kísérte. További Schröter alkotásokat is

megismerve Mozartot annyira elbûvölte a szerzõ

mûveinek szépsége, hogy egyes darabjaihoz még

kadenciát is írt. Hogy az 1782-83-as években, amikor

Mozart megírta elsõ három "bécsi" zongoraversenyét

(K 413 F-dúr, K 414 A-dúr, K 415 Cdúr),

a schröteri ideált követte-e, nem tudni; mindenesetre

e három versenymûben kétféle lehetõséget

kínál a darabok bemutatására: vonósnégyessel,

illetve vonószenekarral. A sorozat harmadik és egyben

legtündöklõbb, mégis leghagyományosabb darabja,

a ma este hallható C-dúr zongoraverseny

esetében még trombiták és timpani is társul az elõadói

apparátushoz, bár önálló szerephez nem igazán

jutnak a versenymûben. E három darabjával

Mozart végre eltalálta a bécsiek ízlését: „a koncertek

a nehéz és a könnyû határán mozognak; helyenként csak a

zeneértõk számára követhetõek, ám a zeneileg kevésbé kimûveltek

is szeretni fogják, anélkül, hogy tudnák, miért...“

– írta Mozart édesapjának 1783-ban. A ma este felhangzó

C-dúr zongoraversenyt, melynek utolsó, játékos

tételében már Papageno 6/8-os témáját is elõrevetíti

a szerzõ, Kocsis Zoltán elõadásában és vezényletével

hallhatják.

Rachmaninov II. szimfóniája, az elsõ tétel egy

részének kivételével, Drezdában keletkezett. Rachmaninov családjával együtt költözött ide 1906 novemberében.

Így távolról szemlélhette a zûrzavaros

orosz belpolitikai helyzetet, és itt végre megszabadult

megterhelõ, energiáit felemésztõ opera-karmesteri

feladataitól is. A család kényelmes lakást bérelt,

és Rachmaninov ideje legnagyobb részét végre

a komponálásnak szentelhette.

A bemutató mindkét helyszínén a szerzõ vezényelt,

a mû szép sikert aratott, bár az elõadás korántsem

volt tökéletes. Rachmaninov a saját maga által elõírt

tempóknál némileg lassabban vezényelt, és ragaszkodott

az elsõ tétel expozíciójának megismétléséhez.

Így a darab elõadása több mint egy óráig

tartott. Évekkel késõbb a szerzõ, praktikus szempontok

által vezérelve, de korántsem jókedvében,

megrövidítette a mûvet, de szerencsére ez a változat

nem gyökeresedett meg a repertoárban. Ami

pedig az ismétlést illeti, napjaink karmesterei általában

eltekintenek tõle.