Zeneakadémia

2017-01-28 19:30:00 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.

Műsor

Kodály: Magyar rondo
Vajda: Csellóverseny -
ősbemutató
Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Közreműködik:
Rohmann Ditta - cselló


Vezényel: Madaras Gergely
 

 
Madaras Gergely


A Magyar rondó nemcsak az első olyan Kodály-mű, amelyben a nép körében gyűjtött népdalokat a zeneszerző zenekarra hangszerelte meg, de mint variált visszatérésekkel élő táncrondó, joggal tekinthető a Galántai táncok és a Marosszéki táncok előképének. Az alig tízperces mű forrásául szolgáló négy újstílusú népdalt és egy hangszeres táncdallamot Kodály a tízes években gyűjtötte; az utolsó, gyors tánc egy székely csűrdöngölő gyergyóremetei változata. 
Vajda János 1949-ben született Erkel- és Kossuth-díjas zeneszerző, zenepedagógus. A zene 
számos területére elkalandozott zeneszerzői munkássága során, operák, balettek, nagyzenekari és 
kamarazenei művek, kórusművek fűződnek nevéhez. A 2003-ban Kossuth-díjjal kitüntetett
muzsikustól januári koncertünkön a 2016–ban írt Csellóversenyét hallhatja a nagyközönség. A 
szerző így nyilatkozik a műről: „A Csellóversenyt a múlt évben írtam saját késztetésre. Nem volt felkérésem, 
de régóta szerettem volna egy igazi  versenyművet írni. Korábbi próbálkozásaim: egy Hegedűverseny, ami hegedű-
zongoraszonátám meghangszereléséből született, illetve Rapszódia c. darabom zongorára és fúvósokra, inkább 
előtanulmányoknak tekinthetők. Ez utóbbi, egyébként elhangzott a Dohnányi Zenekar előadásában is.”
Ki ne ismerné Modeszt Muszorgszij Egy kiállítás képei című alkotását? De azt vajon tudják-e, 
hogy ki volt az a Viktor Hartmann, akinek az emlékére készült? Említett fiatalember orosz 
festőművész, Muszorgszkij jóbarátja volt, aki igen fiatalon, 39 évesen hunyt el verőértágulat 
következtében. Halála megrázta zenész jóbarátját és az egész művészvilágot Oroszországban.
Képeiből emlékkiállítást rendeztek 1874-ben, ide látogatott el Muszorgszkij, és ennek hatására 
komponálta meg két-zongorás darabjainak sorozatát, az Egy kiállítás képeit. Maurice Ravel 1922- 
ben átdolgozta zenekari művé, mely igen népszerű lett. 
Az első Promenade – sétatéma után A gnóm valószínűleg egy diótörő tervrajzán alapul, melyen egy 
torz, nagyfogú figura volt látható. Sajnos ez a képvázlat nem maradt fenn. A zene egy kis gnóm 
görbe lábakon való ügyetlen futkározását jeleníti meg.
A második Promenade után Az ódon kastélyba visz tovább kirándulásunk. Egy itáliai stílusú 
várkastélyról lehetett szó, mely előtt egy trubadúr énekelget.
A harmadik Promenade-ot követi A Tuileriák kertje, ahol zsibongó gyerekek játszanak és 
veszekednek. A gyermekzsivajból egy komorabb tételbe jutunk, a Bydlo egy ökrökkel vontatott, 
nagy kerekű lengyel szekeret ábrázol. Kietlen lengyel táj, nehézkesen haladó szekér.
Következik a negyedik Promenade sétatéma, majd az egyik legderűsebb tétel, a Kiscsibék tánca a 
tojáshéjban. Julius Gerber Trilby című balettjéhez készült színpadkép-ábrázolás ihlette a Scherzino 
alcímmel ellátott jelenetet.
Ezután a befolyásos gazdaggal és a szegény koldus zsidóval ismerkedhetünk meg veszekedés 
közben; Samuel Goldenberg és Schmuyle. A szerző jóbarátja és patrónusa Vlagyimir Sztaszov adta 
utólag ezt a címet a tételnek, eredetileg ez volt az egyetlen cím nélküli rész a műben, és 
valószínűleg nem is a hasonló elnevezésű kép alapján készült a zene. Hartmann egy hónapot
töltött Lengyelországban, Sandomir városa közelében, itt rajzolta azt a két vázlatot egy gazdag 
szőrmekucsmás és egy szegényebb zsidó emberről, ami megihlette a zeneszerzőt.
Jön az újabb és egyben utolsó Promenade, majd A limoges-i piacon találjuk magunkat, ahol veszekedő 
francia hölgyek pörölésének lehetünk fültanúi.
A piacról a Katakombákba visz az utunk, ahol lámpásokkal világítunk.
Baba-Jaga kunyhója egy bronz óra képében ábrázol boszorkánykunyhó volt, mely tyúklábakon állt.
Hartmann egyszer egy jelmezbál alkalmával sokkolta a résztvevőket az orosz népmesékből ismert 
Baba-Jagának öltözve; a görög isteneknek, istennőknek, spanyol szerzeteseknek öltözött vidám 
bálozók közé egyszer csak beszaladt a boszorka, vörös haja varkocsokban lobogott utána, egy 
nagy rojtos kalap a szemébe húzva, lábai rongyokba tekerve, a köpönyegből kilógó, csontos 
karok, gyér szakáll az állán, szörnyű szemei gonoszul villogtak festett arcából, félig nyitott szájából 
agyarak látszottak. Hogyha ez még nem volna elég, Muszorgszkij a muzsikába beleszőtte a 
boszorkány mozsárban történő repkedését is.
A kijevi nagykapu az utolsó tétel. II. Alexander cár ellen 1866-ban sikertelenül kivitelezett 
merénylet boldog túlélése emlékére egy pályázatot hirdettek, hogy a pozitív végkimenetelű 
eseménynek emlékművet állítsanak. Hartmann terve a kijevi nagykapuról elsöprő fölénnyel nyert, 
ám az emlékmű sajnos sosem készült el. Talán a cár nem szeretett volna emlékezni erre a napra, 
vagy anyagi nehézségek merültek fel. Diadalmas hangú, pompás finálé zárja a kompozíciót.
A több mint 27 zenekari átirat mellett, mely a műből készült, született még több mint 50 változata 
más együttesekre, például jazz-zenekarra, orgonára, metál zenekarra, harmonikára vagy éppen 
üvegpoharakra.